Közel 130 ELTE-s hallgató fejezte be a Hungarian Startup University Program első félévét, a tavaszi szemeszterben a legjobb ötletek továbbfejlesztésén csapatokban dolgoznak az ösztöndíjasok. A nyertes ötletgazdákkal készült interjúsorozatban a csapat nevében Radinszky Zsófia, a Gazdaságtudományi Kar kereskedelem és marketing alapszakos hallgatója mutatja be projektötletét.
Kérlek, először is mesélj az ötletről!
Hála a BookTok-nak, újra fénykorát éli az olvasás a fiatalok körében. Az olvasók azonban azzal szembesülnek, hogy az új könyvek egyre drágábbak, az e-könyvekkel sem járnak sokkal jobban. Egy igazi könyvmoly (vagy a könyvmoly szülei) számára a hobbi pénzügyileg igencsak megterhelő lehet. Az elmúlt években mi is érzékeltük ezt a problémát, és könyvmolyként több megoldást ismerünk arra, hogyan szerezzük meg az áhított könyvet. Ugyanakkor tisztában vagyunk a hátulütőkkel is: egy másodkézből vett könyv szállítás után gyakran ugyanannyiba kerül, mint újonnan, a könyvtári könyv (ha egyáltalán megtaláljuk a könyvtárban, amit keresünk) nem a miénk, nem tudjuk kirakni a polcunkra, nem tudunk benne jelölni, ráadásul, ha késünk, fizetnünk kell. Az online, ingyen letölthető e-könyvek sokszor rossz minőségűek, és nem tudhatjuk, nem töltünk-e le más, nemkívánatos dolgokat is készülékeinkre. Ráadásul általában illegálisan töltötték fel őket a kiadó vagy az író tudta nélkül, és ezeket sem tudjuk trófeaként a polcunkra rakni.
Miért egyedi a SHELF?
A SHELF-et röviden book-streamingnek nevezzük. Az ötlet mögött egy olyan modell áll, ami a kiadóknak és íróknak, valamint az olvasóknak is előnyös. Az applikációban az olvasók számtalan, legálisan feltöltött e-könyvet érhetnek el egy előfizetés keretében, kényelmesen, biztonsági kockázat nélkül. A könyvekkel pedig berendezhetik személyes polcukat. A polcot emellett kiegészítőkkel és egyéb design elemekkel is díszíthetik, egyedivé téve azt. Mindeközben támogatják kedvenc íróikat és kiadóikat, és így újabb könyvek kiadását. A kiadók és írók számára a modell bevételt ajánl korábban kiadott könyvekből is, amelyeket már nem tudnak nagy számban eladni, emellett pedig statisztikai adatokat és reklámlehetőséget biztosít.
Milyen kompetenciák jelennek meg a csapatban, hogyan zajlik a közös munka?
Csapatunk jelenleg három HSUP-os tagból áll. Közös bennünk, hogy bár különböző módokon, de mindhárman szeretünk olvasni. Ketten már korábban ismertük egymást, és együtt kezdtük el kidolgozni az ötletet, de tudtuk, hogy az applikációhoz szükségünk lesz egy informatikusra is. A HSUP keretében találkoztunk csapatunk harmadik tagjával, akivel szerencsére nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, így a pénzügyi, marketing és könyvszakmai tudásunk gyorsan kiegészült informatikai ismeretekkel. Mindhárman kreatívak vagyunk, így egy ötletelés sokáig el tud húzódni. Mindhárman más nézőpontból közelítjük a projektet, így nem ritka, hogy véleményünk ütközik egy-egy problémát illetően. A viták eredményeként pedig teljesen új megoldásokkal tudunk előállni.
Ki a szolgáltatás/termék célcsoportja?
A szolgáltatásnak valójában két célcsoportja van. Egyrészt természetesen az olvasókat szeretnénk elérni: főként azokat a fiatalokat (illetve szüleiket) célozzuk, akik már most is e-könyveket olvasnak. Másik oldalról pedig a kiadókat és az írókat is nevezhetjük célcsoportnak.
Mi jelenti a legnagyobb kihívást a projekt megvalósítása alatt? Mik a további terveitek?
Ha kész vagyunk az app alapjának fejlesztésével, szeretnénk minél több kiadóval és íróval egyeztetni a további együttműködésről. A HSUP program után is szeretnénk folytatni a projektet, számos funkcióval tervezzük bővíteni az appot. Ezek között vannak különböző értékelő rendszerek, megjegyzésrovatok és a csoportos felhasználás lehetősége is. A csapatot Balogh Bence mentorunk sok hasznos tanáccsal és iránymutatással segíti.
Miért ajánlanád a Hungarian Startup University Programot a következő évadban?
Nagyon jó tapasztalatszerzésre, és ki tudja, talán tényleg sikerül megvalósítanunk az ötleltünket.
A csapat tagjai
Ötletgazda: Radinszky Zsófia (ELTE GTK)
Csapattagok: llyés Cecília (ELTE IK) és Oláh Zsófia Boglárka (ELTE GTK)

