2025.03.06.
o-k-alapi-ta-si-ido-szak-kezdete-insta-story-585-x-351-ke-ppont-1.jpeg
A kar hallgatói közösségének fontos részét képezik az Öntevékeny Körök, melyeket a diákok alapíthatnak és vezethetnek a Hallgatói Önkormányzat segítségével. Mutatjuk, hogy 2025-ben mely körökhöz tudtok csatlakozni!

Az ELTE GTK Hallgatói Önkormányzata 2023-ban írta ki az ún. Öntevékeny Körök (ÖK) alapítására szóló pályázatot azzal a céllal, hogy a közösségi élet iránt tenni akaró hallgatók anyagi támogatás mellett alapíthassanak a tantermi kereteken túlmutató közösségeket. Így a hallgatók kipróbálhatják, fejleszthetik magukat azokon a területeken, amelyek őket érdeklik, miközben azonos érdeklődésű barátokat szerezhetnek. Minden kört egy vezető tart össze, aki a működést szervezi és a HÖK-kel kapcsolatot tart, tevékenységéért pedig ösztöndíjban részesülnek. Az alábbiakban mutatjuk, mely körökhöz tudsz csatlakozni 2025. február 23-ig:

Alliance Vállalkozói Kör
A Vállalkozói Kör egy olyan közösség, amely a vállalkozói szellem és a vállalkozások támogatása érdekében jött létre. Célja, hogy a tagjai együttműködve és tapasztalatot megosztva segítsék egymást a vállalkozói utakon. A Vállalkozói Kör tagjai aktívan részt vesznek a vállalkozói eseményeken és programokon, workshopokat szerveznek, és kapcsolatokat építenek a helyi üzleti közösséggel. A kör lehetőséget kínál a tagoknak, hogy fejlesszék vállalkozói készségeiket, és egy olyan közösség részévé váljanak, amely inspiráló és támogató környezetet biztosít a vállalkozói karrierjük elindításához. 
A Kör Facebook-oldala itt érhető el.

Kávészünet
A klub rendszeres találkozóin új helyeket fedezhetsz fel Budapesten, miközben a legfinomabb kávékat kortyolgatod. Az izgalmas és változatos programoknak köszönhetően mindig lesz valami új, amit megismerhetsz. Azt mondják, aki szereti a kávét, rossz ember már nem lehet. Így garantált a jó hangulat és a jó társaság. Könnyen találhatsz új barátokat, akikkel együtt élvezheted a kávézás élményét.

QLTR Filmklub

A QLTR filmklub egy aktív közösség azok számára, akik a filmeket nem csak simán nézni szeretik, hanem komolyabb véleményt is alkotnának róla.  Számos kampuszra szervezett filmestjük volt már, továbbá sok közös programot (workshopok, beszélgetések, előadások, kvízestek) szerveztek, céljuk egy jó közösség kiépítése.
A Kör Instagram oldala itt érhető el.

Társasterápia

A Társasterápia az a kör, ahol laza, játékos formában ismerheted meg hallgatótársaidat és köthetsz új barátságokat. Kéthetente találkoznak a kampuszon, hogy rendszeresen változó társasjátékokból válogatva, jobbnál jobb zenei lejátszási listák halk kísérete mellett engedjék ki a gőzt.

Tehátrum Színjátszótér

Jelenleg sajnos nem fogadnak tagokat, de előadásukat Te is megnézheted, melyről a Kör Instagram oldalán értesülhetsz. 

Kiruccanók (Kalandos Kiruccanók Klubja)

Az öntevékeny kör célja, hogy utazáskedvelő fiatalokat hozzon össze, akik közösen fedeznek fel minél több európai országot költséghatékony módon. Rendszeres találkozókkal, ismerkedős programokkal és félévente két szervezett úttal szeretnénk aktív, összetartó közösséget építeni. A csapatot Kiss Eszter vezeti, a szervezésben és kommunikációban pedig több önkéntes tag vesz részt.

Kreatív Alkotók Társasága

Ha szeretsz alkotni, rajzolni, festeni vagy kézműveskedni, ha rendszeresen telefirkálod a füzeted, ha új hobbit keresel, ha van egy megvalósítandó ötleted, de nincs hozzá társaságot vagy egy inspiráló közösségre vágysz, csatlakozz a KAT-hoz! A GTK Alkotó Köre azért jött létre, hogy összehozza azokat az embereket, akik szeretnek festeni, rajzolni, mindenféle kézműveskedést végezni. A Kör Instagram oldala itt érhető el.

Angol nyelvű körök: 

HisCu - History and Cuisine

A történelem és az evés szerelmeseinek klubja lesz ez az angol nyelvű, külföldi hallgatónk által vezetett kör, hiszen történelmi étkezéseket ismernek meg a tagjai különböző interaktív különböző interaktív előadásokkal és kóstolókkal. 
A Kör Instagram oldala itt érhető el.

FINNECT:

Itt minden, a pénzügyi szakmával kapcsolatos előadás, kerekasztalbeszélgetés, közös ötletelés, vendégelőadók és workshopok várnak rád, szintén angolul, hogy már a szakmai nyelvet is elsajátíthasd. Sőt, mivel induló körről van szó, Te is alakíthatod a klub életét!

Tabletop Guild: 

Készen állsz, hogy epikus küldetésekre indulj és szabadjára engedd a kreativitásodat? A Tabletop Guild a társas szerepjátékok, köztük a Dungeons & Dragons izgalmas világának szenteli magát. Itt egy barátságos és befogadó légkör vár, ahol minden szintű játékos összegyűlhet, hogy új kalandokat fedezzen fel és tartós barátságokat kössön. Kéthetente szerveznek alkalmakat üléseket, amelyeket tapasztalt játékmesterek vezetnek, emellett tematikus játéknapokat és közös eseményeket is terveznek, amelyek serkentik a kreativitást. Előzetes tapasztalat nem szükséges – csak hozd magaddal a képzeletedet és lelkesedésedet!

Jelentkezni 2025. február 23-ig tudsz ezen az űrlapon keresztül. Kérdéseidet az Öntevékeny Körökkel kapcsolatban a gazdasagi@gtkhok.elte.hu e-mail-címen keresztül tudod feltenni.

Fotók: Bernáth Gergely, Kvanduk Anna, Palasics Bence
Grafika: ELTE GTK HÖK Kommunikációs Bizottság

Öntevékeny Körök – Hírek