Fürge Márknak a Hungarian Startup University Programot egy hallgatótársa ajánlotta még egy Projektmenedzsment szemináriumon, ahol épp kapcsolódó témával foglalkoztak. Mivel Márkot mindig érdekelte a startupok és a vállalkozások világa, nagyon örült ennek a lehetőségnek, amelybe tavaly ősszel be is kapcsolódott.
A két féléves, angol nyelvű program első félévében videós formában mutatják be a résztvevők a kezdeti lépéseket az ötletgenerálástól kezdve a piackutatáson, üzleti terven, jogi és egyéb fontos tudnivalókon keresztül egészen a konkrét startupig. Minden modulhoz egy rövid teszt tartozik, amelyen a való életből származó példákon keresztül tesztelhették a tudásukat és kaptak visszajelzést az erősségeikről és a fejlesztenivalóikról. A félév végén egy one-pagert kellett leadniuk, ami vagy egy saját startup-ötletre vonatkozik vagy egy cég üzleti problémájára nyújt megoldást.
Márk egy saját ötletet adott le, ami azonban sajnos nem jutott tovább, így a második félévre a Football Saviour ötlet csapatához csatlakozott. Velük egy labdarúgókat érintő problémát oldottak meg, amit mind Márk, mind az ötletgazda Gurics Máté, az MTSE hallgatója is tapasztalt: a fiatal labdarúgók nagy részének nincs jelenleg elég útmutatás a karrierjükhöz, illetve sok tehetség „láthatatlan” marad amiatt, mert a játékosmegfigyelők és ügynökök nem tudnak minden mérkőzést figyelemmel kísérni. Emellett a kluboknak költséges és időigényes a játékoskeresés, ami végül nem is biztos, hogy jól sikerül, ha egy olyan focistát igazolnak le, aki nem tud beilleszkedni a csapatba. Ennek az oka részben a korlátozottan elérhető statisztikák, amik bizonyos esetekben csupán kis mértékben relevánsak.

A második félévben számos videós tartalom segítette a csapatot ötletük továbbfejlesztésében. Ekkor már üzleti terv írásról, befektetőkről is tanulhattak, illetve esettanulmányokat vizsgálhattak. Eredményképpen a Progress Report készült el, ami egy nagyon részletes ismertetőt az elért eredményekről és a féléves haladásról. Ezt egészítette ki az ötletet bemutató videó. A félév során egy mentor, Nemes Viktória (Befektetési és portfóliómenedzser – Startup Campus) is támogatta a munkájukat. Emellett az ELTE is szervezett rendezvényeket, mint az Idő- és stresszmenedzsment program vagy az év végi ELTExHSUP Pitch Day, ahol segítettek az előadásuk összeállításában és zsűri, illetve közönség előtt prezentálhatták az ötletüket. Márk erre még egy elég kezdetleges ppt-vel érkezett és főként improvizált, de a támogató környezetnek köszönhetően pozitívan sikerült a szereplése, sokat tanult belőle, valamint hasznos tippeket kapott a jövőre nézve. Továbbá ezek az élő rendezvények kiválóak voltak kapcsolatépítésre, és számos további szakmai eseményre is lehetőségük nyílt ingyenesen regisztrálni.
A kötelező anyagok leadása és a prezentáció finomítása után előadták az ötletet az Introduction Day-en, amit a HSUP rendezett, ahol szintén kaptak még pár javaslatot a tökéletesítésre. Ezután pedig jött a várakozás, ami szerencsére nem tartott sokáig... Márkot épp utazás közben érte utol az e-mail, amely szerint bejutottak a TOP15 legígéretesebb csapat közé a Demo Day-re! A csapat tagjai is alig hitték el az örömteli fordulatot, jobban nem is indulhatott volna el a nyaruk!

Majd eljött július 3-a, a várva várt Demo Day, ahol tapasztalt zsűri és a nagyközönség előtt léptek fel a Bosch Innovációs Kampuszán. Márk és csapata a szünet előtt, több team után lépett színpadra, így ők a történetmesélésre fókuszáltak érzelmileg igyekeztek hatni a hallgatóságra. Márk feladat volt az angol nyelvű előadás, amely elmondása szerint nem ment tökéletesen, de hatalmas élmény volt és sok pozitív visszajelzést kapott a csapattársaitól, a mentoruktól, a hallgatóságtól, a moderátortól és az egyik zsűritagtól is. A három perces pitch után kérdezz-felelek szekció következett, ahol a csapat többi tagjával válaszolták meg a zsűri kérdéseit és visszajelzést is kaptak már akkor, mindez ebben a videóban meg is tekinthető.

A Demo Day kiváló lehetőség volt számukra, sokat tanultak belőle. A rengetek pozitív visszajelzés mellett mentorációs felajánlást is kaptak az egyik zsűritagtól, Khader Attilától. Mivel a HSUP második félévét is sikeresen teljesítették, 4x50.000 Ft összegű ösztöndíjat nyertek, illetve fináléba jutott csapatként fejenként 1.000.000 Ft kiemelt ösztöndíjjal és számos továbbképzési lehetőséggel is gazdagabbak lettek. A Football Saviour-rel a történetünk azonban nem áll meg, tovább dolgoznak azon, hogy segítséget nyújtsanak a futball világ szereplőinek először itthon, majd később nemzetközi szinten. Jelenleg a klubok és ügynökök igényeinek felmérése zajlik, miközben a webalkalmazásukat fejlesztik. Emellett meghívást kaptak egy TV műsor válogatójára is, jelenleg ennek eredményét várják izgatottan.
Sok sikert kívánunk Fürge Márknak és csapatának!
Fotó: HSUP