A 2025. december 11-én tartott mesterszakos tájékoztató alkalmon dr. Ormos Mihály dékán válaszolta meg az érdeklődők kérdéseit, amelyeket most mi is közzéteszünk. Reméljük, másoknak is segít a döntésben!
A vendégek egyik központi kérdése a felvételi folyamatról és a pontszámításról szólt. Általánosan elmondható, hogy a felvételi bizottságok arra kíváncsiak, hogy a hallgató milyen érdeklődéssel, célokkal bír, megvan-e benne az a gondolkodásmód, amit a vállalati helyzetek kezelése igényel, és hogy tudja-e teljesíteni a kétéves mesterképzés követelményeit. Dékán úr kifejtette, hogy azoknak sem kell megijedniük a felvételitől, akik nem gazdasági diplomával érkeznek, hiszen a feladatsor a kreatív, megoldásorientált hozzáállást méri, a szóbeli elbeszélgetésen pedig a képzéssel elérni kívánt céljaikról fogják kérdezni a jelentkezőket. Továbbá felvételi mintafeladatok is segítik a felkészülést, melyek itt érhetők el.
Más egyetemekkel ellentétben az ELTE GTK teljes mértékben figyelembe veszi, hogy a mesterszakos hallgatók tanulmányaik mellett akár teljes állásban is dolgoznak, ezért nagyfokú szabadságot biztosít mind az órára járás, mind pedig a számonkérések szervezésében. A nappali és levelező képzésben részt vevők egymás óráit látogathatják, tehát egy nappalis hallgató is meghallgathatja a szombati előadásokat, ill. a levelezősök előtt is nyitva állnak a hétközbeni szemináriumok. A számonkérési rendszerben van némi eltérés: míg a levelező hallgatók egy elővizsgát tehetnek a szorgalmi időszakban, addig a nappalisok kreditértéktől függően kettő vagy három zárthelyi vizsgát írhatnak, amelyek pontszámából állhat össze a megajánlott jegyük. Viszont egyik képzési formában sem kötelező az órára járás, mivel az előadások otthonról, a szemináriumok pedig a Rákóczi úti Videótárban nézhetők vissza.
Köszönjük a felvételizők érdeklődését és kitartását! Találkozzunk az órákon!
Januárban még további két tájékoztató alkalomra kerül sor: 2026. január 19-én délután a mesterszakokról általánosan, január 20-án pedig kifejezetten az MBA iránt érdeklődőket várjuk. Regisztrálni itt lehet.
Fotók: Végh Bence